2016. február 19., péntek

A zene a fiatalok életében

A zene, egy közösséghez való tartozást - ami a tizenéves korosztály számára egy nagyon lényeges dolog – könnyen elősegítheti. Egy csapatot tudnak alkotni a hasonló zenei stílus iránt érdeklődők. A tinédzserek életében az elfogadás egy nagyon meghatározó tényező, tizenéves korban alakulnak át gyerekből felnőtté, változások játszódnak le bennük is, és a környezet hozzá fűződő viszonyában is, amit nem lehet megszokni egyik napról a másikra.

2016. február 14., vasárnap

Otthon vagy Oviban

Én személy szerint kifejezetten nem szerettem az óvodát, még ma is emlékszem, hogy mennyire vártam, hogy fél öt legyen, és a szüleim megérkezzenek értem. 

Talán ezért is volt, hogy 4 gyerekem közül a 3 nagy, csupán a kötelező utolsó évben járt oviba, persze akkor még ezt lelkiismeret-furdalás nélkül megtehettem. 

Az a bizonyos utolsó év is időnként a nehezemre esett, mikor esőben, hóban, fagyban, kellett hurcolnom a gyereket, a többi kicsivel együtt.
Sokan mondták nekem, hogy majd meglátom, hogy micsoda beilleszkedési problémái lesznek az iskolában. Hát nem lettek! Egyiknek sem!

2016. február 11., csütörtök

Mitől lesz hálás gyermekünk egy világban, ahol bármit megtehet? – Hét tipp szülőknek

Tudta, hogy a hála boldoggá teszi azt is, aki hálát ad, fejez ki, és azt is, aki azt fogadja?
Elég rémisztő lehet egy szülőnek hálás gyereket nevelnie, mikor élete „akarom”-okkal és „kaphatok”-okkal van körülvéve, ráadásul a társadalmunk már előre arra huzalozza be gyerekeinket, hogy nekik minden jár, pusztán azért, mert „mindenki másnak is lehet”.

De valóban jobb emberek lesznek attól, hogy megkapják a legújabb, legmenőbb kütyüket? Szó sincs róla. Ami viszont képes erre az az, ha arra neveljük őket, hogy ne csak a tárgyi tulajdonaikért legyenek hálásak, hanem a rengetek lehetőségért, amiket eléjük tárunk.
Hogy beépíthessük a hálát a saját és gyermekünk hétköznapjaiba is, íme 7 tipp: 

2016. február 5., péntek

A klasszikus családmodell és a mozaik családok

A család a társadalom legkisebb, de legfontosabb egysége
Nem tagadhatjuk, hogy a családnak különleges szerepe van a társadalmi viszonyok újratermelésében, hiszen generációkon keresztül örökíti át értékeit, normáit, viselkedési szabályait. Az pedig, hogy az embereknek a család fontosabb a munkánál, ezt nemcsak a házasságban élők, hanem az egyedülállóak is alátámasztották.